Pályázati lehetőség a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója” címre

2018.04.13

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hagyományos módon minden évben miniszteri elismerő oklevéllel jutalmazza a kimagasló tanulmányi- és sporteredményt elért tanulókat és hallgatókat. Ehhez kapcsolódik a "Magyarország jó tanulója - jó sportolója 2017" cím elnyerésére kiírt pályázat, amelyre a diákok hitelesített sporteredményekkel pályázhatnak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága ezúton tájékoztatja az érdeklődő megyei sportszervezeteket és az érdeklődő tanulókat, hogy az elért eredmény hitelesítését a Magyar Labdarúgó Szövetség központja (1112 Budapest, Kánai út 2/d) végzi. A pályázati kiírásban a minisztériummal közösen részt vesz a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Versenysport Szövetség, valamint a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség tagszervezetekkel).

Három kategóriában nyújtható be pályázat (a 2016/2017. tanévre vonatkozóan):

I. kategória: köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−8. évfolyamos tanulója

II. kategória: köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 9−13. évfolyamos tanulója

III. kategória: felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója

A cím elnyerésére az a tanuló vagy hallgató pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel:

1.) A 2016/2017. tanévben valamely magyarországi köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−13. évfolyamos tanulója, vagy legalább az egyik félévben felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója.

2.) Tanulmányi átlaga kettő tizedesjegy értékre kerekítve - az I. és II. kategóriában a magatartás és szorgalom jegyek kivételével számítva − elérte az alábbi eredményt:

I. kategória: a 2016/2017. tanév végén legalább 4,80

II. kategória: a 2016/2017. tanév végén legalább 4,70

III. kategória: a 2016/2017. tanév I. vagy II. félévében a súlyozott tanulmányi átlaga - minimum 15 teljesített kredit mellett - legalább 4,00

3.) A 2016/2017. tanévben (2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között) a Pályázati útmutatóban meghatározott sportágban és versenyen 1−6. helyezést ért el.

A pályázattal kapcsolatosan további információt Géczi Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelés-stratégiai referense nyújt a +36-1/795-4135 telefonszámon.

A pályázati dokumentáció a pályázatot kiíró Emberi Erőforrás Minisztérium, továbbá a kiírásában közreműködő sportszakmai szervezetek honlapjain, az alábbi linkekre kattintva tölthető le és ismerhető meg részletesebben:

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag

www.olimpia.hu

www.hparalimpia.hu

www.nvesz.hu

www.ndhsz.hu

www.mdsz.hu

www.mozduljra.hu

© 2018 SZENTENDRE Városi Sport Egyesület - Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el