Edzői- és játékos nyilatkozatok a hétvégi felnőtt győzelem után

2018.05.16

Hétről hétre a pontszerzés felnőtt csapatunk legfontosabb feladata ez a Százhalombatta ellen nagyon jól sikerült, hisz itthon tartottuk mindhármat.

- Nagyot futballoztunk az "életben maradásért". Végig uraltuk a mérkőzést és úgy gondolom, megérdemeltük a 3 pontot. Együtt van a csapat, 2-3 kiugróan jó teljesítményt is feljegyeztem, többek között Lanczkor Gábor mindkét találatát, mely sokáig emlékezetes marad. Gratulálok a játékosaimnak!

- foglalta össze a mérkőzés szerzett tapasztalatait Dombay Zsolt vezetőedző. Természetesen a duplázó Lanczkor Gábor véleményére is kiváncsiak voltunk.

- Nagyon készültünk erre a mérkőzésre is, éreztem a társaimon, hogy a hétközi, Tápiószecső elleni összecsapás jót tett az önbizalmunknak. Az első félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, gól nem született, viszont a második játékrészben támadóbb szellemben folytattuk. Ez meghozta gyümölcsét, pár perc után megszereztem a vezetést Ádám Erik gyönyörű passzából. Sajnos negyedóra múlva erre válaszolt is ellenfelünk, ennek ellenére továbbra is folytattuk a támadásainkat. Eleinte az utolsó passzokba még csúszott hiba, ám a 84. percben újra egy jó Ádám Erik labdát kaptam, amit 20 méterről a hosszú felső sarokba lőttem. Boldog vagyok nagyon, hogy nyertünk, hiszen rendkívül kellett ez a győzelem. Megmutattuk, hogy egy csapat vagyunk, küzdünk egymásért! 

© 2018 SZENTENDRE Városi Sport Egyesület - Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el